A wimexek
A wimexek kicsi faemberek voltak. Mindegyik faembert egy Éli nevű fafaragó készítette. Mindegyik wimex más és más volt. A wimexek mindennap ugyanazt csinálták: matricákat ragasztgattak egymásra. Mindegyiküknek volt két doboza: az egyikben arany csillagok voltak, a másikban szürke pontocskák. Ezeket a matricákat ragasztgatták egymásra. Amikor valakinek a fája durva volt, vagy a festék lepergett róla, szürke pontot kapott. Aki okos volt, az csillagokat.

Volt egy wimex, akit Pancsellónak hívtak. Õ is mindig olyat próbált csinálni, mint azok, akik csillagot kaptak, de sohasem tudott olyan lenni, mint a többiek, és mindig csak szürke pontokat kapott. Mindig attól félt, hogy valamit rosszul csinál, és akkor szürke pontocskákat fognak ráragasztani.
Egy napon találkozott egy wimexszel, akin semmi matrica nem volt. Őt Krisztinának hívták. A wimexek rá is megpróbáltak matricákat ragasztani, de azok mindig lehullottak róla. Pancselló elhatározta, hogy õ is ilyen szeretne lenni. Megkérdezte, hogy hogyan csinálja.
- Könnyen - felelte Krisztina. Mindennap elmegyek, s meglátogatom Élit.
- Élit?
- Igen, Élit, a fafaragót. Ott vagyok vele a műhelyben.
Így Pancselló is elment Krisztinával Élihez:
- Pancselló! Milyen jó, hogy látlak! Gyere, hadd nézzelek meg!
- Te tudod a nevem? - kérdezte a kis wimex.
- Hát persze. Én készítettelek. - Éli lehajolt, felvette, és egy padra tette Pancsellót.
- Hmmm... - mondta a készítő elgondolkodva. - Úgy látszik rossz jegyeket kaptál.
- Én nem akartam. Éli, igazán mindent megpróbáltam.
- Ó, előttem nem kell védekezned, gyermekem. Engem nem érdekel, hogy a többi wimex mit gondol.
- Nem?
- Nem. És téged sem kéne, hogy érdekeljen. Kik õk, hogy csillagokat, meg szürke pontokat osztogatnak? Õk is wimexek, ugyanúgy, mint te! Az, hogy õk mit gondolnak, nem számít Pancselló. Csak az számít, hogy én mit gondolok, és én úgy gondolom, hogy te nagyon értékes vagy.
Pancselló nevetett. - Én? Értékes? De hát nem is tudok gyorsan menni, nem tudok ugrani, jön le rólam a festék... Miért vagyok fontos neked?
Éli Pancsellóra tette a kezét, és nagyon lassan így szólt:
- Azért, mert az enyém vagy. Ezért vagy nekem fontos.
Pancsellóra még soha senki nem nézett így. Legkevésbé nem az alkotója. Azt sem tudta, mit mondjon.
- Mindennap vártam, hogy el gyere. - magyarázta Éli.
- Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak bélyegek.
- Tudom, már beszélt nekem rólad.
- Miért nem ragadnak rá a matricák?
- Azért, mert eldöntötte, hogy az amit én gondolok róla, fontosabb neki, mint amit az emberek gondolnak. A matricák csak akkor ragadnak, ha hagyod őket.
- Micsoda?
- A matricák csak akkor ragadnak, ha fontosak neked. Minél inkább bízol szeretetemben, annál kevésbé lesznek fontosak a matricák.
- Nem vagyok benne biztos, hogy értem amit mondasz.
- Majd megérted. De az időbe fog telni. Sok matricád van. Most csak annyi a dolgod, hogy gyere el hozzám mindennap. Hadd emlékeztesselek arra, hogy törődöm veled.
Éli leemelte Pancsellót a padról, és letette a földre. - Ne felejtsd el - szólt utána Éli, miközben a wimex kilépett a házból - te értékes vagy, mert én alkottalak téged. És én nem tévedek.
Pancselló nem állt meg, de szívében ezt gondolta: Azt hiszem, ezt komolyan mondja. És amikor ez megfogalmazódott benne, egy szürke pont lehullott a földre.