A nagylelkű fa
Az egyszeri fának volt egy kisfiú barátja. A fiú mindennap meglátogatta.
Összegyűjtötte a leveleket, koszorút font belőle, és az erdő királyának képzelte magát. Fölmászott a vastag törzsön, és boldogan hintázott az ágakon. Fogyasztott a fa gyümölcséből és vidáman szórakozott tovább.
Amikor kifáradt, megpihent az árnyákban és el is szunyókált alatta, az altatódalt a madarak énekelték.
A fiú szívének minden melegével szerette a fát. A fa is nagyon boldog volt.
Az idő azonban visszatarthatatlanul haladt, és a kisfiú növekedett.
Amikor a kisfiú egészen megnőtt, a fa gyakrabban maradt magára.
Egy szép napon a fiúcska meglátogatta a fát, és az így szólt hozzá:
- Gyere közelebb, mássz fel rám és tornásszál ágaimon, egyél gyümölcsömből, játsszál, szórakozz árnyékomban, és legyél boldog.
- A fáramászáshoz már nagy vagyok, és ott nehezen tudnék már játszani - mondta a fiú.
- Szeretnék egy pár holmit venni magamnak, hogy élvezzem az életet. Pénzre van szükségem! Tudnál nekem pénzt adni?
- Nagyon sajnálom - válaszolt a fa -, nekem nincs pénzem. Csak leveleim vannak és gyümölcsöm.
- Szedjél magadnak, amennyit akarsz, menj be a városba és add el. Így lesz pénzed, és boldog lehetsz.
A fiú felmászott a fára, leszedte az összes gyümölcsöt és elvitte.
A fa elégedett volt.
A fiú sokáig elmaradt, nem jött el látogatóba… és a fa nagyon szomorú lett.
Egy szép napon a fiú ismét megjelent, és a fa megremegett örömében:
- Gyere közelebb hozzám, mássz fel és szórakozz ágaim között, és légy boldog!
- Nagyon foglalt vagyok, és nincs egyáltalán idõm szórakozásra - válaszolt a fiú.
- Szeretnék magamnak egy házat, ahol meg tudnám magam húzni. Meg szeretnék nősülni és gyermekeket nevelni, amit ház nélkül nem tudok megtenni. Tudsz-e adni nekem egy házat?
- Nekem nincs házam - válaszolt a fa. Az én házam erdő, vághatsz magadnak annyi fát, hogy házat építhess. Biztosan boldog leszel majd.
A fiú tényleg vágott annyi ágat a fáról, amiből házat tudott magának építeni. És a fa boldog volt.
A fiú ismét sokáig elmaradt. Amikor hosszú idő után megjelent, a fa olyan boldog volt, hogy alig tudott szóhoz jutni.
- Gyere közelembe és játsszál - szólt félénken a fa.
- Már nagyon öreg vagyok, és a játékhoz fáradt. Szeretnék egy csónakot építeni magamnak, hogy elevezhessek a messze távolba. Tudnál adni nekem egy hajót?
- Vágd ki a törzsemet, építs magadnak csónakot, és legyél boldog!
A fiú levágta a fa törzsét, elvitte, csónakot épített magának, és boldogan elevezett. A fa boldog lett most is… de nem egészen.
Sok idő után a fiú még visszatért egyszer.
- Nagyon sajnálom, fiam, már nincsen gyümölcsöm, hogy szedhess, nem tudok neked semmit sem adni!
- A fogaim már nagyon gyengék, nem tudnám megrágni a gyümölcsöt - mondta a fiú.
- Ágaim nincsenek már - folytatta a fa -, nem tudsz már hintázni sem rajtam.
- A hintázáshoz is öreg vagyok már - válaszolt a fiú.
- Törzsem is neked adtam, nem tudsz rám felmászni.
- A fáramászáshoz öreg vagyok már - mondta szomorúan a fiú.
- Bánatos vagyok - sóhajtott a fa. Szívesen ajándékoznék neked valamit, de semmim sincsen. Magamra maradtam, öreg törzs lettem. Nagyon sajnálom…
- Nincsenek már nagy igényeim - szólt a fiú. Csak egy nyugodt helyre vágyom, hogy leülhessek, mert nagyon fáradt vagyok.
- Jól van - mondta a fa, és kihúzta magát. Egy öreg törzs teljesen elegendő, hogy valaki leüljön és kipihenje magát. Gyere közelebb fiam, ülj le és pihend ki magad.
A fiú leült.
És a fa boldog volt.