Egy régi történet szerint a fiatal szerzetes megkérdezte az öreg lelki atyát: mi az élet értelme.
Az öreg kezébe adott egy kosarat ezzel: eredj le a folyóhoz, és hozzál nekem vizet. Engedelmesen megmerítette a kosarát s jött vissza úgy, hogy minden víz kifolyt, kicsepegett a kosárból. Eredj másodszor is: hozzál vizet… Atyám, hiába járok, mindig üres marad a kosár, panaszolta a fiatal szerzetes. Igazad van, mondta az öreg, de nézd meg: milyen tiszta lett közben a kosár! Ez az emberi "emberi többletünk": miközben az Úrra nézve engedelmesen járjuk az üresjáratokat, tapossuk a semmit sem cséplő taposómalmokat, végezzük az unalmasan ismétlődő rutinmunkákat, aközben emberré leszünk, megtisztulunk. De ismét mondjuk: nekünk ez csak akkor sikerül, ha valóban az Úrra nézünk, az Úrban vagyunk.