Két gazdag egyháztag panaszkodott egymásnak, hogy a lelkész mindig csak adakozásra buzdítja a híveit. Utóvégre is nem adhatja mindenét az ember a vallásos célokra. Pár héttel később mindketten világkörüli útra indultak. Mielőtt elmentek, a lelkész megkérte őket, hogy ha a pogányok között járnak, s látnak valami rendkívüli dolgot, jegyezzék fel számára. Koreában járva, látják, hogy a szántóföldön egy fiú ekét húz, s egy nagyon öreg ember fogja a kormányt. Nagyon megdöbbentek a látványon. "Nagyon szegények lehetnek" - szólt az egyik a mellettük haladó misszionáriushoz, aki vezette őket. "Igen, - volt a felelet - mikor a missziói házat építettük, őket is égette a vágy, hogy adakozzanak valamit a misszióra, de nem volt egyetlen fillérjük sem, s így eladták egyetlen ökrüket, hogy ennek az árát odaadhassák a templom javára. Ez az oka, hogy most maguk húzzák az ekét." Pár pillanatig néma csend: utána felkiált az egyik: "Micsoda áldozat!" - "Õk egyáltalán nem tekintik annak, - felelt a misszionárius, - sőt örülnek, hogy volt egy ökrük, amit eladhattak." Mikor hazaértek körútjukról, elbeszélték lelkipásztoruknak a történetet, s az egyik így szólt: "Adjon nekem tiszteletes úr valami ekehúzó munkát, mert csak most látom, hogy eddig semmi olyat nem tettem egyházamnak, amit megéreztem volna."