Egy amerikai lelkész a misszió érdekében prédikált, de úgy látszott, nem tudta hallgatóit lángra gyújtani Isten országának eme munkája iránt. A gazdag bankár már kétszer pillantott lopva az órájára, a nagykereskedő meg - az egyház legjobb adakozója - zsebkendőjébe rejtette ásítását. Lehangolva fejezte be a lelkész prédikációját, s a templomszolga elindult a tálcával, hogy az adományokat összeszedje. Mindenki tett valamit a tálcára valamit, már amint az illik. A hátsó padok egyikében ült egy kis nyomorék gyermek. Szívében tüzet fogott a prédikátor beszéde, és szeretett volna adni a misszióra, de semmije sem volt, csak a mankói, amelyeket a legjobban szeretett a földön, mert azok segítségével tudott a templomba menni. A gyülekezet tagjai vették neki ajándékba. Hangot vélt hallani, mely azt mondotta: "Add ide mankóidat." De Uram - gondolta ő -, ezek nélkül én nem tudok járni. "Jobban szereted a mankóidat, mint engem" hallotta ismét a hangot. Eközben a templomszolga odaért a tálcával, és Nelli egy hirtelen mozdulattal s ragyogó arccal rátette mankóit a tálcára. Előbb mindenki megdöbbent a templomban. A lelkész szemeit törölgette. A nagykereskedő odament a lelkészhez, és ezer dollárt ajánlott a mankókért, és Nellinek azonnal visszaadta. A bankár második gyűjtést indítványozott. Mindenki elővette pénztárcáját, és adtak örömmel és jókedvvel.