A sün família a nyári hónapok alatt egy erdőbe költözött. Az idő nagyon szép volt, sütött a nap, és a sündisznócskák a fák alatt játszadoztak.

Gondtalanul éltek. Végigpásztázták a mezőt az erdő közelében, a virágok között bújócskáztak, legyekre vadásztak, hogy éhségüket csillapítsák, és éjjel, amikor pihenőre tértek, a fenyőfa alatti moha adott neki biztonságot.

Az egyik napon észrevették, hogy a fák levelei sárgulnak: ősz volt, a hulló levelekkel fogócskáztak, de hamarosan megunták. Az éjszakák is hidegebbek lettek és száraz falevelek alá menekültek a hűvös idő elől.
Mind hidegebbre fordult az idő, a folyó vize itt-ott már jeget vitt a hátán.
A hó is betakarta a mezőt. A falevelek nem védték már meg a sündisznókat és egész éjjel fáztak.
Egy este elhatározták, hogy közelebb bújnak egymáshoz, hátha testük melege elviselhetőbbé teszi életüket. De az erdő minden irányába szétfutottak, mert a sok tüske megsértette az orrukat és fülüket. Óvatosan visszabújtak egymáshoz, de nagyon vigyáztak, nehogy megszúrják társaikat.
Meg voltak győződve arról, hogy meg kell oldani, hogyan kerüljenek közelebb egymáshoz, hisz a madárkák egymást melegítették, ezt csinálták a vakondok is, nem beszélve a mező nyulairól.
Napról napra lassú és kitartó gyengédséggel óvatosan kihúzták egymás töviseit. A tél vihara nem zavarta őket, mert egymáshoz bújva melegedtek.