|
Ifióra, a bibliatanulmányozást Dr. Bukovszky Ákos vezeti.
2004. május 20.
______________________________________________
A tanulmányozásban együtt haladtunk az alapige sztorijával, de elég sok érdekes helyzet előkerült, több mint gondolná az ember ebből a történetből.
Naamán valószínűleg ekkorra már egy nagyon elcsigázott ember lehetett, aki betegségétől és a haláltól való félelmében mindent képes volt megtenni. Előzőleg valószínűleg végigjárta a hazájában található összes istenséget, hogy orvoslást találjon, de az eredmények sikertelenségre mutatnak, olyannyira, hogy most hajlandó lenne egy olyan nép Istenét hívni segítségül, amellyel az ő országa eléggé háborús viszonyban volt ekkoriban, amiről olvashatunk is a környező részekben.
Először természetesen mint főember az akkori fővárosba, Samáriába, a királyhoz látogatott el. Az egy kérdéses dolog, hogy a király miért nem segített neki? Valószínüleg tényleg nem is tudott segíteni, bár a prófétáról tudhatott volna, de feltehető, hogy nem éppen volt felhőtlen a viszony a két személy között, mindenesetre, Naamánban az utolsó reményszikra is kezdett már ellobbanni. Azt olvashatjuk, hogy a próféta volt, aki közbeavatkozott, vajon mi indíthatta erre? Ez az egész ügy biztos, hogy nagy port kavarhatott fel az egész országban, és mivel a próféta ráadásul úgymond "vidéken" élt, az akkori hírközlési sebességeket figyelembe véve ahhoz, hogy Jerikóba is eljusson a hír, igencsak erről kellett, hogy beszéljen az ország, az emberek figyeltek, hogy Isten hogy reagál. Ráadásul itt több volt az emberek szemében egy gyógyításnál, ebben istenségek harca volt, az élő Isten szemben a szír bálvány istenekkel, akik az előzmények szerint már leszerepeltek. Szóval Naamán elindult Jerikóba, valószínüleg teli új reményekkel, hogy mégis van szabadulás, az is eszébe juthatott, hogy anno még otthon a szolgálóleány neki prófétáról beszélt. A prófétáról annyit, hogy jó hírneve lehetett, legalábbis azon a környéken, az előző részekben olvashatjuk, hogy ő volt, aki meggyógyította a forrást Jerikóban, és ismét termő lett a vidék, emiatt akikkel találkozott útközben bizonyosan csak buzdították Naamánt.
A fogadtatás, az megint egy érdekes kérdés, vajon miért tette ezt Elizeus, a próféta? Egy fényes külföldi küldöttség ott áll, és ő csak egy szolgálót küld ki., valahogy ez ellentmondásos dolog, illetve nagyon illetlen magatartásnak lehetne ítélni, főleg Naamán szemszögéből. Vajon mi volt az, ami miatt Elizeus mégis vállalta ezt? Lehetséges, hogy Naamán csak egy szolgáltatást várt el, ahogy ez a korabeli bálványisteneknél működött, hogy aki több áldozatot ad, az jobb szolgáltatásban is részesül az istenségtől. Ezzel szemben Izráel istene, az élő Isten, nem személyválogató, és Elizeus ezt akarhatta megtörni. Ez manapság is egy tipikus emberi gondolkodás, hogy arról ítélik meg a másikat, amije van, az újszöv.-ben is van rá igehely, pl. Jakab 2:1-9. Elizeus ebből akarta kigyógyítani Naamánt, és még válalta azt is, hogy bunkó módon kell viselkednie.
Magáról a gyógymódról annyit, hogy az hasonlóan a fogadtatáshoz Naamánnak szintén megalázó volt, olyannyira, hogy ezt már nem is tudta elviselni. A Jordánban való megfürdés egyébként kicsit előképe a bemerítkezésnek, Jézus vérében való megtisztulásnak, míg a poklosság a bűn jelképe. Szóval Naamán megsértődött, de vajon jogos-e ez a sértődöttség? Elvégre ő akar kapni valamit, és ez esetben előtte van a konkrét gyógymód felajánlva és pont itt hátrál meg. Biztos volt egy illúzió a szeme előtt, amiben elképzelte, hogy majd Isten hogyan is fog beavatkozni, ami részben szintén a megszokott bálványkultuszokon végzett szertartásokon alapszik, de ez valahogy itt teljesen idegen megoldással áll szemben Naamán.
Vajon manapság nem vagyunk mi is ezzel így? Sokszor vádoljuk Istent, hogy miért van ez, vagy az, Miért vannak háborúk? Miért van betegség, haláleset? Miért bukunk meg vizsgán? Sokszor abból indulunk, hogy van egy elképzelésünk, hogy mit kéne Istennek csinálni, és megbotránkozunk és csalódunk, ha mégsem úgy mennek a dolgok, holott Isten a mi érdekünkben munkálkodik. Ez olyan gát lehet, hogy a lényegtől elég könnyen el is fordíthat bennünket, mint ahogy Naamánnak sem sokon múlott, hogy ilyen miatt elpasszolja az egészet, pedig már igazán nem kellett volna sokat tennie, csak hétszer megfürdenie a Jordánban. Az is Isten kegyelme, hogy nem engedte hazajutni és adta a szolgáit mellé, akik mentesek voltak attól a sértődöttségtől, amibe ő belekerült, és amitől elvakult, ők józanul gondolkoztak, és kisegítették Naamánt ebből.
A csoda végül is megtörtént, de vajon Naamán csak testileg gyógyult meg, vagy ennél több történt? Az események ez utóbbi dologra utalnak, nem csak testileg, hanem igenis a lelke is megváltozott, mai szóval úgy mondhatnánk, hogy megtért. Mik azok a momentumok, amik erre utalnak? Egyrészt egyből visszamegy Elizeushoz, ami azok után a sértődések után, egy elég cikis helyzet lehetett számára, de úgy látszik megtört benne a gőg, ha ezt is tudta már vállalni, ráadásul Elizeus szolgájának mondja magát, és hálapénzt ajánl fel, amit Elizeus visszautasít (valószínüleg attól félhetett Elizeus, hogy visszaesik Naamán abba a szolgáltatást veszek című gondolkodásába). Másrészt a hitvallása, amit maga mond, ami egy akkori pogány főembertől nem igazán szokott elhangzani, hogy nemcsak hogy elismeri, hogy Izráel istene élő Isten, hanem kijelenti, hogy nincs is más isten rajta kívül, amivel gyakorlatilag a saját nemzetének az isteneit írja le, ráadásul földet is kér. Akkoriban az istenek általában helyhez, vagy nemzethez kötődtek, és ez a cselekedet gyakorlatilag hazaárulással ért fel a részéről, de ő nyíltan vállalta. Ennek kapcsán annyit, hogy manapság sem idegen ez a gondolkodás. Jellemző például a lengyelekre, hogy csak addig tartanak valakit honfitársuknak, míg ki nem lép a katolicizmusból, de ugyanígy a románok, az oroszok, vagy a görögök is hasonlóan vannak az ortodox egyházzal, és ez sokszor nagyon megnehezíti az evangélium terjedését.
Ekkor egy nagyon érdekes, de fontos kérdés vetődik fel, ez pedig Rimmón temploma, ami ugyebár az arám vallási kultuszhoz hozzátartozott, de ez együtt járt Naamán munkahelyi kötelességével, és most felvetődik a kérdés, hogy vajon mindenről le kell mondania. Elizeus ez alól nyíltan felszabadítja Naamánt. Sokszor mi keresztények gondolkodunk tévesen ezügyben, magunknak, vagy rosszabb esetben másoknak túlzott megkötéseket teszünk, olyanokat, amikre amúgy Isten szabaddá tesz bennünket, mert Isten az esetek többségében nem világtól elvonuló remetékké, vagy elzárkózó szektává akar tenni minket, hanem az akarja, hogy munkálkodjunk a hitetlen emberek között, és ehhez például hozzátartozik egy munkahelyi koktélpartin való részvétel is stb.
A dolog azért nem ilyen felhőtlenül végződik, ott van Géházi esete, ami egy jó példa arra, hogy ugyanúgy, ahogy Naamánt olyan nehéz helyzetből kiemelte Isten, ugyanúgy nagyon könnyen süllyedhetünk is vissza, még akkor is ha Isten közelében volt és munkálkodott is valaki, ahogy Géházi ezt tette. Ő ott élt a próféta környezetében, látta a csodákat nap mint nap, ahogy ezt is, de neki mégis az jött le belőle, hogy mennyi pénzt is lehetne bekaszírozni ebből.
A végső tanulság, hogy egy csoda nem biztos, hogy megváltoztatja az embert, Istennek kell belülről csodát tenni az emberben, hogy igazán megváltozzon .
(Mészi)
|
